Nyitótúra a Mecsek Zöldúton

Az idei évet egy kicsit sportosabb túrával nyitjuk. De talán már úgyis mindenki edzésben van – az enyhe idők kifejezetten kedveznek a cangázásnak. Megéri anyagilag is: nap fél óra bringázással évi 544 $-ral csökkenthetők az ember egészségügyi kiadásai. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy átlag hazai cangás évi kb. 100 ezer Ft-ot költ erre – szállás, szerviz -, akkor még marad is. Cangára föl!

Manó alternatív javaslata

Manó alternatív javaslata

Március 23-án Pécsről Cserkútra vezet az első túra. Ez elsőre keménynek tűnik, de nem fogjuk túlhajtani: a meredek szakaszokon toljuk a gépet, a gyerekekét is a fölnőttek… nem kell megszakadni annak sem, aki nem edzette acélra magát. Viszont ez a – részben erdei – útvonal nagyon szép. A 6-os útra nem megyünk ki, hanem a Püspöki-dűlő alatt a járdán megyünk. Szűk ugyan, és néhány vad villanyoszlop is ránőtt, de nem hosszú és biztonságos.

A gyülekező a Pellérdi út végén, az autókereskedések közötti zsákutca-szakaszon lesz, délután 1 órakor. Az indulás 13:30-kor, tehát bőven van idő 15 órára Cserkútra érni (beleférnek a szusszanók az emelkedők tetjén). A cél a Biobia Porta Pajta Szálló, ahol “Nyusziváró családi délután” lesz teával és egy kis kóstolóval.

Pécs - Cserkút. A püspöki dűlőig járdán...

Pécs – Cserkút. A püspöki dűlőig járdán…

A visszaútra egy másik lehetőséget választunk, ami kicsit hosszabb, de végig lakott környezetben vezet. Kivétel Cserkút határában a Canadomb, ahonnét viszont pazar kilátás nyílik a Pécsi-medencére és a Jakab-hegyre is.

A túra térképe a szokásos felületen, itt található. A jobb fölső sarokban lévő gombokkal kitehető teljes képernyőre, és-vagy választható térképes-műhold felület. Kicsivel lejjebb, a papírkupac-ikonnal további térképfelületek is választhatók, kinek-kinek ízlése szerint. A kék információs “táblák” melletti pajzs-ikonra kattintva részletesebb infókra lehet szert tenni. A bal fölső sarokban a vörös vonal fölé vive az egérmutatót (nem kell kattintani) a kék vonalon látható az aktuális magasság – a kettőből kikövetkeztethető az adott szakasz nehézsége.

Pár fontos tudnivaló. A meredek szakaszok fölfelé nem veszélyesek, lévén le lehet szállni. Ellenben lefelé nagyon fontos, hogy a fékek tökéletesek legyenek és jól be legyenk állítva a gyerekek gépén is. Ugyancsak fontos, hogy minden lámpa üzemképes legyen, mert sötétedés környékén érünk vissza. Az idei tavasz nedvesebbnek tűnik az utóbbi években megszokottaknál, ezért jó, ha van (legalább a skacoknak) vízálló kabát is és sárhányó a bringán. Célszerű anyagiakkal is készülni,

Az útvonal oda és vissza

Az útvonal oda és vissza

kivált annak, aki szereti az igényes házi lekvárokat és más készítményeket (a megvehető ökoportékákról szintén később teszek föl ide egy listát, vagy inkább ízelítőt). Aki nem reszkírozza meg a kerékpáros erdei kalandot, hanem kocsival jönne, az a célt a fb-on itt találja meg: http://www.facebook.com/pages/Biobia-Porta-Pajta-Szálló/118094511650861?fref=ts

Változott a kontakt-telefonszám, aki még nem ismeri, kérem, tájékozódjon a Névjegy menüpontban.

Szedres-gombás szendvics - Gazvacsora

Szedres-gombás szendvics – Gazvacsora

Katt a képre!

Katt a képre!

Júdásfülegomba - Gazvacsora

Júdásfülegomba – Gazvacsora

FrissítésA célállomás programjaiból ÍZelítőt kaphat,

aki részt vesz a Gazvacsorákon (jelentkezni e-mailben lehet: abia@freemail.hu), a legközelebbi március 1-jén, pénteken lesz.

Frissítés 2. (március 20.): elkészült a nyitótúra plakátja is, akinek kedve van, nyomtassa, terjessze, köszönjük! Katt a képre, vagy pedig a pdf- (nyomtatóbarátabb) verzióért ide: kidicalmasspecs_nyitotura_13marc23

Plakát 2013. márc. 23. (Letöltésért katt a képre)

Plakát 2013. márc. 23. (Letöltésért katt a képre)

Frissítés 3. (március 21.): a köpönyeg.hu hűvös, pontosabban hideg időt jósol szombatra, tehát elkél a meleg holmi. Reméljük, a szél viszont tényleg lecsillapodik. A hőmérséklet nagyot tud ingadozni, ezért érdemes a “hagyma-elv” szerint öltöztetni a srácokat: rétegesen, több “héjat” is föladva. Ne feledd, hogy a pamut- és gyapjúholmi megtartja a nedvességet, ezért legyen egy-két tartaléktrikó, -póló, hogy a megállás után vizesen kegyetlenül kihűlni képes alsóruházatot azonnal szárazra tudd cserélni. Ha most túl hidegnek ítéled az időt, a következő alkalom április 27. lesz, szintén Cserkútra, egy nagy Szt. György-napi rendezvényre.

Frissítés 4. (március 22.): aki pedig úgy dönt, hogy nem tekerne a hideg miatt, annak jó szívvel javasoljuk, hogy jöjjön délután 3-ra egyenesen a Biobia Portára kocsival, vonattal vagy ahogy tetszik – a Nyusziváró meg lesz tartva, és a finomságok is megvehetők 🙂

A köpönyeg.hu előrejelzése csütörtökön

A köpönyeg.hu előrejelzése csütörtökön

koponyeg2_21 koponyeg3_21

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: